biográfia|RÓLAM


DJ. MILLER

Polgári név: Molnár Imre Géza

Születési hely, Idő: Budapest, 1973

Zenei stílus: Vegyes (Dance, House, Funky stb)


A dj ténykedést ő is (mint a legtöbben) suli bulikon kezdte el az általános iskola felső tagozatában, illetve a gimnáziumi évek alatt. Ezt követően sikerült megismerkednie a szakma egyik nagy öregével, Cserhalmi Györggyel, aki sokat segített abban, hogy kisebb klubokban munkát tudjon vállalni, és ez által folyamatosan fejlődve megmérettesse magát. Állandó OSZKműködési engedéllyel (Lemezbemutatói Szakvizsga) 1994 óta rendelkezik. Budapesti, mégis úgy alakult, hogy legtöbbször vidéki klubokban játszott, persze azért pesti helyeken is megfordult.

1993-ban a szigetszentmiklósi Lilla Bárban kezdte önálló ténykedését, majd 1994-tol három éven át volt házigazda a komáromi Lui Dance Café-ban, amely a környék egyik legfelkapottabb szórakozóhelyének számított. Akkoriban az aktuális dance slágereken kívül, funky, soul, és rap korongokat pörgetett, valamint abban az idoben kezdett house muzsikákat nyomni (Jaydee – Plastic Dreams, La Tour – Blue stb.). Ezt követte a másik komáromi rezidencia, a Club Rómaikert, ahol eleinte csak szombatonként, utána pedig péntekenként is zenélt.

1996-ban a bicskei Blue Star-ban folytatta pályafutását, ahonnan még az év nyarán a Szelidi-tó partján üzemeltetett Éden Disco-ba került. Itt figyelt fel lendületes játékára és változatos zenei világára a környék legmeghatározóbb klubjának vezetősége, akik egy próbafellépést követően állandó szombati rezidenciát kínáltak neki. Így 1996 szeptemberétől hat éven át volt a miskei Galaxy Disco Club szombati rezidense, amely a maga 1600 négyzetméterével az ország egyik legnagyobb megaklubja volt, és ez által nem ritkán több ezer vendéget vonzott, a rendezvényekről pedig a zenei tv-k (M Sat, Viva +) is több alkalommal „cikkeztek ”. Itt vendégül láthatta a magyar dj-élvonal jónéhány tagját (Junior, NewL, Sterbinszky, Szeifert, Kühl, Náksi & Brunner, Spigiboy stb), ezen kívül a teljes hazai poppalettát, és a Galaxy-ban dj-ként asszisztálhatott két világsztár dance csapat (Imperio, Brooklyn Bounce) fellépésén is. Eközben péntekenként több mint két évig szintén Bács-Kiskun megyében tolta a talpalávalót 600-800 fiatalnak a rémi Piramid Disco-ban, ahol rém jó bulik kerekedtek Bajától kb.20 km-re.

1997 nyarán a Freee Magazin által prezentált Rolling Rock Club Tour egyik lemezlovasa volt, és így az ország számos nagy klubjában (Hi-Tech – Nyíregyháza, Coca-Cola – Nagykanizsa, Boccaccio - Pécs, Művelődési Ház – Újkígyós, M 47 – Sáránd, Remix – Dunaújváros) vendégszerepelt, valamint ezzel párhuzamosan „vezényelte” a százhalombattai So-Ho Pub szerdai bulijait is. Az 1997-es őszi BNV-n pedig a Reflex Professional Sound System standján, a spanyol gyártmányú Ecler mixerek bemutató dj-je volt.

1998 és 1999 nyarán a Szelidi- tó partján a Galaxy Summer Beach házigazdája lett, amely a környék legnépszerűbb nyári szórakozóhelyének számított, és így gyakran 1000 fő feletti tömeg „verődött” össze.

A 2000-es nyár balatoni (Dreher Strand Party-k, nem ritkán több ezer fő részvételével) és egyéb haknikkal telt, illetve a budapesti E-Klub keddi habparty-jain és pénteki bulijain tett eleget Spigiboy meghívásainak, a nyár elteltével pedig a pénteki E-Klub-os szereplések Spigi jóvoltából kb. 3 havonta ismétlődtek.

Majd 2001 – 2002-ben a Fadd-Domboriban található El Palacio nyári rezidenseként dolgozott, ahol az Európa-szerte ismert dance-sztár, Alice Deejay fellépésén is zenélt. Emellett 2002-ben többször megfordult az igen nívós szlovákiai Castello Music & Dance Clubban, ahova azóta is rendszeresen visszajár, és ezen kívül játszott a Highlanderben (szintén Szlovákia) is.

2003 nyarán a Velencei-tó partján lévő Beach Boys Disco Club rezidense volt.

2002 februártól 2004 őszéig péntekenként ismét a komáromi Club Lui bulijait bonyolította. 2002 decemberétől pedig csaknem egy évig minden szombaton a kalocsai El Nino Dance Club állandó dj-je ként funkcionált.

Ezután felkérték a kisbéri Eldorado Dance Hall (amely a környék legszínvonalasabb klubjainak egyike) szombat estéinek házigazda szerepére, és napjainkban is ott dolgozik, immáron több mint három éve. Az Eldorado-s party-k fergeteges hangulatát a Viva Tv Club Rotation című műsorában Timo és Sári Évi már többször is bemutatta.

Szintén 2003 novemberétől a Juventus-os Suri Imre felkérésére fél éven át a budapesti Music Corner Mediterran Club csütörtöki party-jait is bonyolította.

Ezen kívül 2004 decemberétől havi rendszerességgel zenél a dunaújvárosi Havana-Bárban is, ahol 800 – 900 fő látogatja a bulikat.

2005 nyarán Dj Syl és Dj Bones társaságában a siófoki Retro Beach házigazdája volt. Ugyanezen a nyáron érte az a megtiszteltetés, hogy játszhatott a X. Bajai Halászléfőző Népünnepélyen, ahol a LG Party Aréna szombati házigazdájaként együtt zenélt Dj Tyson-al (Royal Gigolos), és a Náksi vs. Brunner párossal. Ősszel - rezidenciái mellett - meghívást kapott még a pécsi Sörház-ba, és a mezőfalvai Kék Lagúnába is. Majd 2006 első felében a kalocsai Vigadó Bárban,és a banai Club Orgazmusban is megfordult. Tavasszal a lemezjátszók mögé léphetett a budapesti Club Trendy-ben, ahol Szeifert és Krash vadonatúj live act-jéhez hozta kellőképpen hangulatba a közönséget, és készítette elő a terepet a színvonalas produkcióhoz, amelyben Bella Levente is közreműködött.

Tizenöt évnyi aktív lemezlovasság, számos rezidencia, vendégszereplés, rádióműsor és turné után Dj. Miller 2006-ban a lemez piacot is meghódította. „ONLY VIGRIN” című debütáló maxija egyértelmű slágerként robbant be a köztudatba. A track - a lemezlovas zenei stílusához illeszkedve - house stílusban készült, funk elemekkel, fülbemászó vokállal, angol nyelven. A produceri feladatokat a Szeifert és Krash producer-páros látta el, valamint Dj Miller mellett zeneszerzőként is tevékenykednek a projektben. Az „ONLY VIGRIN” egy hosszú távú közös szerzői-produceri munka első darabja, melyet előreláthatólag több kislemez és végül egy szerzői album, illetve egy mixlemez is követhet majd.
A rádiós és club változat mellett számos kiváló remix is helyet kapott a maxi cd-n, illetve a bakeliten: Szeifert vs. Krash remix, Peat Jr. & Fernando Sweet Remix, Bones & N-Dee Remix, és Frost Galaghan Elektro Remix.

Itthon a Record Express gondozásában megjelent a dal az In Da House 13., és a Sunshine 2006. válogatásokon, valamint Szeifert Travelling To Happiness című mixsorozatának 3. részén, sőt még bakeliten is.









A sláger 11 héten át tanyázott a MAHASZ DANCE TOP 40-en, melyet a magyar dj-k játszási listái alapján állítanak össze, és itt az előkelő 7. helyig jutott, majd a 2006-os összesített MAHASZ DANCE TOP 100-ba is bekerült! Ám nem csak a hazai klubok voltak hangosak Dj. Miller szerzeményétől, hanem olyan nemzetközi kiadók is megvásárolták a dal jogait, amelyek többek között Tiesto, ATB, Sylver… kiadványait terjesztik (Toco, Kontor).

A hazai rádiók is üdvözölték az „ONLY VIRGIN-t”. A dalt Kovács „Nagyember” László (a többszörös aranylemezes „Juventus Mix” sorozat készítője) a Juventus Rádió péntek esténként jelentkező műsorában is bemutatta, és hónapokon át előszeretettel pörgette. Az azóta már legendássá lett Radio Deejay játszási listáján 5 hét leforgása alatt az 50. helyről az 5. helyig jutott. Ezt követően a Roxy Rádió és számos regionális rádió is kiemelten játszotta. A dalhoz készült klip pedig a VIVA Tv második legerősebb rotációjában pörgött. A Dj NewL által vezetett Viva Club Chart-on meg sem állt a 4. helyig, és 17 héten át szerepelt a legjobb 20 között, majd a 2006-os összesítésben 109 dal közül a 18. helyen végzett. Felkerült a legjátszottabb klipeket felvonultató Viva Chart Show 40-es listájárais, ahol a 21. helyig tornázta fel magát. Dj.Miller gyakori vendége a Viva, a Cool, és a Fix Tv élő műsorainak, és előszeretettel interjúznak vele a regionális rádiók is.

A dal megjelenését és sikerét követően 2006. második felében egyre több meghívást kapott számára még ismeretlen klubokba, illetve rendezvényekre, és ezáltal újabb régiók ismerhették meg Dj. Miller lendületes játékát. Így már többször is eljuthatott a békéscsabai Babylonba, játszott a szelidi Club Fregattban, a Miskolci Party7 Parádén, majd az azt követő Mad Dance Hall-os after party-n, a bajai Family Disco Club-ban, a balmazújvárosi Casablanca Club-ban, a balatonfüredi Columbus Dance Club-ban, és még számos más helyen is felrakhatta kedvenc korongjait.

Dj Miller azonban 2007-ben sem dőlt hátra karosszékében, hanem - az amerikai illetőségű Karmatronic Records-al karöltve - világkörüli pályára állította a „Shining" című második slágerét is. A hazai maxi-cd megjelenését követően - a Miami-ban megrendezésre került Winter Music Conference-en - szerződést kötöttek a worldwide terjesztésről egy világszintű céggel, amelynek keretein belül, nagyjából egy időben került fel a dal közel 400 legális letöltő oldalra, köztük az iTunes-ra, a Beatport-ra, az Amazon-ra, és a Juno-ra is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Itthon a dal 20 hétig szerepelt a MAHASZ DANCE TOP 40-en, ahol egészen a dobogó harmadik helyéig jutott, és mindössze két világsláger előzte meg, a Sarah McLeod-féle He Doesn't Love You, és az Alex Gaudino által jegyzett Destination Calabria. A VIVA CLUB CHART-on pedig 19 héten át szerepelt a videó klip, amely szintén az előkelő harmadik pozícióig menetelt. Majd a „Shining” hazai sikereit 2007. végén megkoronázta, hogy a MAHASZ DANCE TOP 100-on a 38. lett.

Dj Miller 2007-ben már nem csak a dalkészítés területén tevékenykedett, hanem a remixelés világában is kipróbálta magát. Kovács 'Nagyember' László, Dragon S, Dj Páz, Dj Wallas, és Dj MoLa egy-egy muzsikájából is készített saját változatokat. Ezenkívül Dj Miller válogatta és mixelte össze a legendás, budapesti E-Klub "Revolution" (Saturday Night Session) című, hivatalos kiadványát is, amelyen saját dalai mellett, néhány remixe is helyet kapott.

   

      

Dj Miller számára a 2008-as esztendő is újabb feladatokkal és kihívásokkal kezdődött, miivel saját, új felvételének munkálataival párhuzamosan, több remix felkérést is kapott. Ezek közül elsőként Dundika - „Csak rázz fel!” című, r’n’b stílusban íródott dalának dance verzióját készítette el, amelyhez újravágott videó klip is párosul, amit február közepétől kiemelt rotációban játszanak a magyar zenei televíziókban. Majd Dj Kincses - Felhők közt a nap című dalához készített remixet. Ezt követően elkészült a Dundikával közös Nevess 100x című nyári sláger, amely Dj Miller 2006-os Only virgin című felvételének magyarnyelvű átirata. Természetesen ehhez is készült videó klip, amit a VIVA TV nyári műsoraiban igen gyakran műsorra tűztek.

 

Eddigi rezidenciái

1993 Lilla Bár - Szigetszentmiklós
1994 – 1996 Lui Dance Café - Komárom
1995 Club Rómaikert – Komárom
1996 Blue Star – Bicske
1996 nyarán Éden Disco – Szelidi-tó
1996 - 2002 Galaxy Disco Club – Miske
1997 – 1999 Piramid Disco - Rém.
1997 nyarán So-Ho - Százhalombatta
1998 és 1999 nyarán Galaxy Summer Beach - Szelidi- tó
2001 és 2002 nyarán El Palacio - Fadd-Dombori
2002 - 2004 Club Lui - Komárom
2003 nyarán Beach Boys Disco Club - Velencei-tó
2002 - 2003 El Nino Dance Club - Kalocsa
2003 – 2004 Music Corner Mediterran Club – Budapest
2003 – 2007 Eldorado Dance Hall – Kisbér
2005 nyarán Retro Beach - Siófok
2007 - 2008 B Seven – Budapest
2008 nyarán Whitebeach - Döröske

Ahol már játszott

(Turnéállomások és meghívásos fellépések)

Jungle – Solt
Glass House - Harta
Remix – Dunaújváros
Club Robinson – Kecskemét
Mirage
- Cegléd
E-Klub – Budapest
Face Music Club – Budapest
Küklopsz - Szigetszentmiklós
Highlander – Komárno (Szlovákia)
Cream - Budapest
Hársfa Music Club – Sikonda
Flash Discotech – Balmazújváros
KVIF rendezvények
– Bp. Olof Palme Ház
X. Bajai Halászléfőző Népünnepély
– Party Aréna
Sörház
– Pécs
Kék Lagúna
– Mezőfalva
Vigadó Bár
- Kalocsa
Orgazmus Club
– Bana
Club Trendy
– Budapest
Club Babylon
– Békéscsaba
Club Fregatt
– Szelidi-tó
Miskolci Party7 Parádé
– 2006
Mad Dance Hall
– Miskolc
Family Disco Club
– Baja
Casablanca Club
– Balmazújváros
Vajas Dance
- Dusnok
Kodo Club Café
– Székesfehérvár
Columbus Dance Club
– Balatonfüred
A CLUb
– Esztergom
Romkert Club – Szombathely
Club Inside – Budapest
Mad Dance Hall – Miskolc
Sangrita – Győr
Rock Well Klub – Miskolc
Mangó Jam Café – Komárom
Madeira Disco – Előszállás
Privé – Budapest
E/2 – Miskolc
Salgo Disco – Salgótarján
Club Expresszó – Kistelek
Club Atlantis – Zalaegerszeg
Bed Beach – Budapest
President Casino & Royal Pub – Tatabánya
Zsák Utca – Makó
Kontiki – Dunaújváros
Club Öreghegyi – Nagyréde
Retro 77 – Budapest
Balkán Drinkbár – Kalocsa
Dokk Cafe – Budapest
Ibiza Disco Club - Imel (Szlovákia)
Barokko Club & Lounge - Budapest
Vadorzó Disco & Pub – Tatabánya
Moulin Rouge – Budapest
Dokk Club – Budapest
Club Devil – Csengőd
Admiral Club – Gönyü
Hill Café & Club – Miskolc
Night City Club – Kunszentmiklós
Club Magic – Beled
Bridge Klub – Győr
Club Sensation – Budapest
Roxbury Music Pub – Kajárpéc
Vigadó Bár – Kalocsa
Club Rózsabarlang – Rózsaszentmárton
Club Ghibli – Érsekvadkert
Club 54 – Császártöltés
Club Alcatraz – Kiskunmajsa
Retro2 – Soltvadkert
Club Aztek – Szarvas
Focus Terasz - Budapest (Arena Plaza)
Gin-Tonic – Szeged
Sonic Dance Hall – Hajdúszoboszló
Fekete Sas – Hódmezővásárhely
Byron Club – Tatabánya
X-Zyte Discoteque - Fadd-Dombori
Dokk Beach – Budapest
Black & White - Nádszeg (Szlovákia)
Eden Beach – Szelid
Hotel Via Beach – Keszthely
Szegedi Ifjúsági Napok - Szeged


1997 nyarán

Rolling Rock Club Tour:

Hi-Tech – Nyíregyháza
Coca- Cola – Nagykanizsa
Boccaccio – Pécs
Muvelodési Ház - Újkígyós
M 47 – Sáránd

2000 nyarán

Dreher Strand Party-k - 12 állomásos balatoni turné

2002 – napjainkig

Castello Music & Dance Clubban – Komárno (Szlovákia)

2004 – 2007

Havana Bár - Dunaújváros

2006 – napjainkig

Club Babylon - Békéscsaba


Rádiós múlt

1996-tól 2000 májusáig dolgozott a tatabányai Radír Rádióban (Fm 97.8 Mhz, amely kb. 60 ezer lakásban szólt), mint műsorvezető és zenei szerkesztő. Ezen a frekvencián egyebek mellett kéthetente csütörtök este jelentkezett a Freee Magazin által támogatott techno – house műsora, melybe a legnevesebb magyar dj-k szinte kivétel nélkül eleget tettek meghívásának (Budai, Tommyboy, Junior, Ju-tasi, Kühl, Sterbinszky, NewL, Náksi, Grega, Snoopy stb.), és élő mixeikkel, valamint a velük készült interjúkkal is színesedett a program. Emellett 1997-tol készítette a kalocsai Pulzus Rádióban péntekenként jelentkező műsorát, ahol az aktuális slágereken kívül elhangzottak az általa képviselt klubok programjai, és telefonos játékok is helyet kaptak. 1999 őszétől kb. négy évig hasonló koncepcióval készítette műsorait a szintén kalocsai Korona Rádióban (Fm 100 Mhz), mely manapság is a környék leghallgatottabb frekvenciája.

Eddigi rádiós műsorai

1996 - 2000 Radír Rádió - Tatabánya (Fm 97.8 Mhz)
1997 - 1998 Pulzus Rádió – Kalocsa (Fm 100 Mhz)
1999 - 2003 Korona Rádió – Kalocsa (Fm 100 Mhz)

Dj-mixeit játszották már: NewL a Rádió1-en, Junior a RoxyRádióban és a Rádió1-en, Náksi & Brunner a Roxy Club Sandwich-ben, Lauer Krisztiánék szintén a Roxyban, és Suri Imi a Juventus-on.

Sajtó, és egyéb vonatkozások

Rádiós és dj. tevékenységéről a Freee Magazin már 1997-ben és 1998-ban elismerően cikkezett, majd 1999-ben egy Dj NewL által készített hosszabb, fényképekkel gazdagított interjút jelentettek meg róla, amelyet még abban az évben a Party News-nál is követett egy hasonló terjedelmű és témájú írás. 2006 augusztusában újabb egyoldalas cikk jelent meg róla a Freee Magazin hasábjain, mint az Eldorado Dance Hall házigazdájáról. Ezt még abban az évben követte egy kettőoldalas Interjú a Pesti Stílus Magazin „Hangár” rovatában, amely elsősorban bemutatkozó dala, az „Only virgin” sikerének kapcsán íródott.

A dj-szakma elkötelezettjeként 14 éve vásárolja hétről-hétre a legfrissebb bakelit lemezeket mindenféle táncolható stílusban, így mára több ezer darabos gyűjteménye halmozódott fel, amelyet mindmáig lelkesen gyarapít. Szinte minden magyarországi kiadó támogatta munkáját promóciós kiadványaival (EMI, Record Express, BMG, Sony, Universal, Warner), majd később a Jeszenszky Zsolt által koordinált rendszerben kapta az említett kiadók újdonságait. A Magyar Lemezlovas Egyesületnek megalakulása óta emeltszintes tagja, és annak égisze alatt a kiadványokkal kapcsolatos kérdőívek kitöltésével is próbálja segíteni a kiadók munkáját és a magyar klubkultúra fejlődését.

Barátaival és dj-kollégáival (Lu-yi, Nikolai, Syl stb.) rendszeresen látogatja az európai szakmai kiállításokat (Rimini-Sib, Frankfurt-Musikmesse, London-Plasa), hogy a technikai és zenei trendekről, újdonságokról első kézből értesülhessen.

A művészneveként sok éve használt Dj.Miller nevet 2004-ben a Magyar Szabadalmi Hivatalnál 10 évre levédette, ezért Magyarországon rajta kívül ezen a néven senki nem szerepelhet, sem fellépésen, sem pedig hanghordozón.

A hétvégi lemezlovászi teendői mellett hétköznap a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karához tartozó Budapesti Média Intézet kommunikáció és informatika szakos hallgatója, ahol többek között a média különböző ágaival ismerkedik.